A 2020-es kihagyás után idán végre újra megrendezték a Társasjátékok Ünnepét, ahova feleségemnek köszönhetően mindkét nap ki tudtam látogatni. A két nap alatt 5 újdonságot próbáltam ki, a róluk szerzett első benyomásaimat pedig ebben a bejegyzésben osztom meg veletek.

1. Boonlake

A Boonlake a Mombasáról, Isle of Skye-ról, Great Western Trailről (GWT) közismert Alexander Pfister legújabb, nagydobozos játéka, ami elég sok mindenben emlékeztet a szerző egy korábbi, sikeres játékára, a Maracaibóra. A Boonlake-ben telepesek vagyunk, akik frissen érkeztek Boonlake környékére, és a játék során a feladatunk az, hogy belakjuk az ismeretlen vidéket. Ehhez egyrészt felfedezünk, másrészt a felfedezett területekre előbb embereket küldünk ki, majd azokat tanyákká, utána pedig településekké fejlesztjük, illetve a legelőkön marhacsordákat terelgetünk. 

A játék 4 szakaszból áll, minden szakasz pedig változó számú körből. A szakaszokat mindig egy pontozás zárja, a negyedik pontozás után pedig jön a végső pontozás. Egy kör mindig ugyanúgy néz ki:

• először elveszünk egyet a hét akciólapka közül (ha az utoljára használt kettő valamelyikét, azért büntetést fizetünk), és a rajta levő akciók első felét mi magunk, a második felét pedig az összes játékos végrehajtja
• ezután a választott akciólapkától függően megteszünk 1-4 lépést a hajónkkal a Boonlake-et kettőszelő folyón, és begyűjtjük a bónuszt az érkezési helyünktől függően

Az akciólapkák természetesen különböznek, egy dolog azonban közös bennük: bármelyiket is választjuk, valamilyen kártyát mindenképp kijátszhatunk a kezünkből. A pontozások során pontot, pénzt és kártyát kapunk a két bevételsávon elért helyünktől függően, a térképre letelepített emberek, tanyák, települések és marhacsordák után, valamint a választott fordulóvégi cél alapján.

A Boonlake engem nagyon sokban a Maracaibóra emlékeztet:

- egyrészt a játékélményben a kártyakijátszás a leginkább meghatározó: mindketten legalább 20-25 kártyát játszottunk ki a parti során, változatos bónuszokat, állandó képességeket és játékvégi célokat begyűjtve ezzel

- másrészt ugyanúgy 4 pontozás van benne, amiket ugyanúgy azzal tudunk kiváltani, ha a hajónkkal elérünk a térkép egy bizonyos részére

- harmadrészt a dzsungelsávhoz hasonlóan kapjuk a bónuszokat a folyón a hajónkkal, és ugyanúgy ugorjuk át az előttünk levő játékosokat

- negyedrészt itt is van két bevételsáv, ami pontozásokkor viszont a pénz és a győzelmi pont mellett kártyákat is terem

Jónéhány különbség is van természetesen a két társas között. A két legfontosabb:

- az akcióválasztó mechanizmust emlékeim szerint most először alkalmazza Pfister

- a lapkalehelyezés a 2015-ös Isle of Skye óta egyik játékában sem kapott jelentős szerepet

Értékelés:

Tudni kell rólam, hogy rajongok azon típusú játékokért, amikben sok, egyedi képességű kártyalap van, és ezek végtelenféle kombózásával alakíthatjuk szabadon a stratégiánkat. Ilyen például a Maracaibo, a Terraforming Mars vagy a Hallertau, és bizonyos mértékben a Race for the Galaxy is. Ennek fényében nem meglepő, hogy nagyon tetszett a Boonlake: a játékkal töltött idő minden percét nagyon élveztem. Most már csak azt kell eldöntenem, hogy a Maracaibo - és a reményeim szerint hamarosan befutó kiegészítője - mellett szükségem van-e még egy igen hasonló Boonlake-re is...

10/10 (ha nincs meg a Maracaibo, de bejön a stílus)

9/10 (ha megvan a Maracaibo)

2. Bitoku

Harsány és élénk színeivel, a japán mondavilágot megidéző rajzaival, jó minőségű játékelemeivel a Bitoku igen feltűnő látványt nyújt. Persze van, akit ez a stílus inkább taszít, ám én a Princess Mononoke (A vadon hercegnője) c. Miyazaki-rajzfilm rajongójaként egyértelműen azok közé tartozom, akik odavannak ezért. Így amikor lehetőség nyílt a játék kipróbálására, rögtön éltem vele.

A játékban a feladatunk az, hogy bebizonyítsuk, mi vagyunk a leginkább érdemesek arra, hogy betöltsük a nyugdíjba vonuló - és a játékban a fordulójelölő szerepét betöltő - Erdő Szellemének hamarosan megüresedő helyét. Ennek érdekében kristályokat és köveket bányászunk és teszünk le a játékostáblánkra, amuletteket gyűjtögetünk, épületeket építünk, szitakötőket és szellemeket szerzünk és párosítunk (meg ne kérdezd, hogy miért!), nyersanyagokat halmozunk fel (fát, követ, jádét és szakét), illetve pizsamás zarándokokat indítunk útnak egyrészt a játéktáblán, másrészt a játékostáblánk mellett gyűjtögetett utazáslapkákon - egyszerűbb lett volna ugyanez szántófölddel meg báránnyal, mi? :)

A BGG szerint a Bitoku nehézsége némileg alatta marad a Boonlake-ének (3,68 vs. 3,81) - mi azonban ennek az ellenkezőjét éreztük. A Boonlake szabályrendszere és ikonográfiája ugyanis logikusan felépített és intuitív - legalábbis azoknak, akik nem vakon bolyonganak a Pfister-univerzumban -, míg a Bitokunál mind a négyünknek az volt az érzése, hogy a látvány és a dizájn sokkal nagyobb szerepet kapott a tervezés során, mind bármely más szempont. Ennek egyrészt az ikonográfia esett áldozatául (túl sok és túl részletgazdag, egymástól nehezen megkülönböztethető ikon), másrészt pedig a tábla (borzalmasan túlzsúfolt). 

A Bitoku két fő mechanizmusa a kockalehelyezés és a pakliépítés: a játékosoknak a 4 forduló mindegyikében maximum 9-9 akciójuk lehet:

• Egyrészt a forduló elején felhúzott kártyáik közül 3-at kijátszhatnak a játékostáblájukra, különböző akciókat kiváltva ezzel,
• másrészt a 3 kártyahely mellett helyett foglaló 3 kockát a lerakott kártya aktiválja, így a következő körökben már azokkal is akciózhatnak a táblán (a folyótól délre, ez fontos!),
• harmadrészt pedig a folyótól délre fekvő kockák "átkelhetnek" a folyón az északi partra, újabb hatásokat elérve.

Értékelés

A Bitoku az elmúlt évek talán legszebb játéka. Minden egyes komponensén látszik, hogy végtelen mennyiségű figyelmet fordítottak az esztétikus, stílusos megjelenésre - bár a játék finomhangolására is ugyanennyit szántak volna! A Bitoku nem rossz játék, működőképesnek tűnik. Egyszerűen csak tipikus példája "a kevesebb néha több" elvének. Biztos vagyok benne, hogy egy tapasztaltabb tervező simán lefarigcsált volna 1-2 mechanizmust vagy elemet a játékból, amitől az nem gyengébbé és unalmasabbá, hanem összehasonlíthatlanul elegánsabbá és élvezetesebbé vált volna. Az asztalhoz 4 olyan ember ült le, aki rajongott a játék látványvilágáért, és 4 olyan állt fel, aki sajnálta a kihagyott lehetőséget - ez akár egy jó játék is lehetett volna!

6/10

A bejegyzés folytatását itt találod.